Egyre gyakrabban láthatod/hallhatod az „okosotthon“ és az „otthonautomatizáció“ szavakat. Sok esetben ezeket szinonimaként használják. Nem csoda, ha elgondolkozol azon, mi értelme több kifejezést használni, ha a kettő egy és ugyanazt jelenti. Mai cikkünkben ezt a két fogalmat igyekszünk tisztázni.

Valójában, a két szó között van különbség. Egyszerűen fogalmazva: az otthonautomatizáció csak egyetlen funkciója az okosotthonnak. Ha még most sem lenne elég világos, gondold el így: egy okosotthon összekapcsolt eszközök együttesét jelenti – azaz egy közös hálózaton osztoznak (pl. wifi, ethernet, vagy éppen olyan speciális hálózaton, mint Z-Wave), és ezen keresztül kommunikálnak egymással. Ilyen eszközök az okoskapcsolók és dimmerek, amelyek távvezérléssel is működnek, a biztonsági kamerák, amelyek egy másik szobából vagy akár egy másik kontinensről is vezérelhetőek, a termosztátok, amelyek a saját magad igénye szerint beállíthatóak, akár telefonról is, a fogyasztásmérők, amelyek fogyasztásaidról vezetnek precíz naplókat. Több különféle hálózat is alkothat egyetlen nagyot, ha biztosított közöttük az átjárás. De ez csupán csak a felszín! Szinte minden olyan készülék, amelyet működtetni tudsz, amellyel megfigyelhetsz, vagy amely információt küld neked, része az okosotthonnak.

Mi a helyzet az otthonautomatizációval?

Feltétele, hogy az összes okos eszköz tudja, hogyan kommunikáljon egymással. A kommunikációt és a működést testre szabhatod, automatizálhatod, megkímélve magadat a mindennapi stressztől, erőfeszítéstől és kiszámíthatatlanságtól – például, ha bedugva hagytad a vasalót, akkor az eszközök értesítik egymást és a vezérlőközpontot, majd telefonodra kapsz egy üzenetet, és távvezérelve meg is oldhatod a problémát, de akár maga a rendszer is áramtalaníthatja a vasaló által használt konnektort. 

Néhány további példa:

  1. A telefonoddal kapcsolod fel az előszobában a lámpát, mielőtt még kinyitnád a bejárati ajtót? Ez az okosotthon működés közben. Beállítani a vezérlőközpontodat úgy, hogy az előszoba világítása automatikusan bekapcsoljon akkor, amikor nyílik a bejárati ajtó? Az már otthonautomatizáció. Ha ezt tovább szeretnéd finomítani, egy fénymérő segítségével azt is beállíthatod, hogy a világítás csak kevés fény mellett kapcsoljon be.
  2. Ha szeretnéd megkönnyíteni a reggeli kelést, egyetlen gombnyomással indíthatod el a kedvenc zenédet és közben a kávéfőzőt. Vagy ami még jobb: elindíthatod az egyiket, ami aztán elindítja a másikat (ezt nevezzük eseménysornak, automatizmusnak)! 

Természetesen ahhoz, hogy mindez üzemképes legyen, biztosnak kell lenned abban, hogy az eszközeid tudnak kommunikálni és működni egymással! Ennek legegyszerűbb módja ellenőrizni, hogy az okosnak mondott záron, világításvezérlő relén, konnektoron és vezérlőközponton szerepel-e a Z-Wave logó.