Kompakt házikó 124 millióért ComfortClick vezérléssel

Októberben már írtunk egy hírt egy athéni luxusvilláról, amely bonyolult vezérlését a ComfortClick bOS rendszerére bízták. Most egy svéd cég 60 m2-es gyorsházát szeretnénk megmutatni, ami annyira gyors, hogy 90 perc(!) alatt adják át lakhatóan, ha megmondod, hogy hová tegyék le! Ja, és ha fizetsz is kb. 124 millió forintot érte… Igaz, ennyiért már benne a teljes felszerelés és bútorzat (olyan olasz márkáktól, mint Antonio Lupi, Vola, Andrew World, Penta Juliette, Lago), hangrendszer, stb. De az épület külseje is kellően dizájnos, valami ilyesmi fogadja az este érkező tulajdonost vagy vendégeit:

A svéd iOhouse azoknak kíván segíteni, akik kénytelenek „a jég hátán is” megélni, de legalább is bárhol, ott is, ahol se áram-, se vízellátás nincs. Persze, ilyen helyen az építkezés is kihívás lenne, ha nem erre a cégre bíznánk világvégi otthonunk felépítését. Ők ugyanis gyakorlatilag mindent előre gyártott módon elkészítenek, és a helyszínre szállítás után 90 perccel már be is költözhetünk 60 négyzetméteres high-tech házunkba:

Kicsit olyan, mint mikor egy űrhajó leszáll a Csillagok háborújában…

Az energiaellátást napelem és generátor biztosítja. A víztároló és hulladékkezelő rendszer 2 ember számára kb. 2 hétig működik újratöltés, illetve kiürítés nélkül. A hétvégi háznak, művészek számára levonuló, alkotóháznak kiváló épület 12 × 5 méter alapterületű, ekkora sík felületen bárhol felállítható, tömege 30 tonna. De nézzük most már azt, milyen technikát kínál, mennyire high-tech belülről!

Ha már a civilizációtól távolra kívánkozunk, bizonyosan szeretnénk élvezni a környezet látványát is. A nappaliból ez nem akadály…

Az üvegfalak eltolhatóak, de természetesen lefüggönyözhető minden, ha nem akarjuk, hogy éjjel a medvék meglessenek

Az árba természetesen egy második TV is belefér

A képeken látható módon komplett bútorzattal kapjuk, plusz az alábbi eszközökkel, szolgáltatásokkal:

  • Okosotthon rendszer ComfortClick központtal
  • Időjárás-figyelés (hőmérséklet-, légnyomás- és csapadékmérés)
  • 55″-es 4K-s Sony AG9 OLED tévé
  • Szintén Sony 7.1.2-es Dolby Atmos hangrendszer (8 Sony hangszóró, 2 mélynyomó). Felárért Polk Audio hangszórók is kérhetők.
  • Wi-Fi hálózat, router
  • 24 V-os LED-es világítás
  • Hőszivattyús fűtés (levegőt használva), légkondicionálás, szellőzőrendszer
  • Biztonsági rendszer ASSA ABLOY okoszárral, Hikvison IP-kamerákkal
  • Füst- és tűzérzékelő
  • Melegvíz monitorozása
  • Jung és Siemens kapcsolók, érzékelők
  • Mosogtógép
  • Gáztűzhely
  • Hűtőszekrény
  • Mosógép
  • Kávé- és teafőző, szódagép
  • Víztisztító berendezés, víztartály (2000 liter) és szennyvíztartály (3000 liter)
  • Napelem akkumulátorokkal és generátor, melyek működése természetesen a vezérlőközponton keresztül is felügyelhető

Gépészet és tároló (pl. kerékpárnak, fűnyírónak), fürdőszoba, konyha, nappali, hálószoba, két terasz, mi kellhet még?

A stockholmi székhelyű gyártó így ajánlja „Space” névre keresztelt házikóját: „Nincsenek szerződések, nincsenek kötelezettségek. A Space megszabadít a közművekhez való kötöttségtől. Forradalmi kialakítás a helyválasztás teljes szabadságát is megadja. Integrált technológiánk segítségével könnyedén áthelyezheti házát álmai helyszínére – legyen az egy tó, egy folyó vagy egy domb lejtőjén.” És valóban:

Ha kedvet kaptál, hajrá, a megrendelés után kb. 5 hónapon belül megkapod a házat, fizetni 4 részletben kell a kb. 124 milliós összeget ez alatt az idő alatt! Sajnos lesz még szállítási költség is, kilométerenként 10 EUR (kb. 3600 Ft) Stockholból indulva. Viszont nem kérdés, hogy valami különlegeset kapsz a pénzedért, és tényleg akár egy erdő közepén lévő tanyahelyre is „ledobhatod” ezt a valóban high-tech házat:

Ha ennyi pénzed nincs rá, vagy szükséged sincs egy ilyen épületre, akkor is lehet azonban ComfortClick központ által vezérelt okosotthonod, és akár még több okos eszközöd is, mint ami a fenti 60 m2-en elfért. Ráadásul olcsóbban, mint gondolnád – lásd kiépítés-kalkulátorunkat ITT!

A Space angol nyelvű brosúrája: link…
Aktuális ComfortClick-kínálatunk: link…

UP/FEL